Ahogy a képek dátumán is látszik, kissé vontatottan haladt az építés. Az a helyzet, hogy szomszédi összefogásban készült, ezért ahogy időnk volt, úgy építgettük.
A tervezett oszlop formából egy komplett fal, illetve álfal-szerű megoldás született. Az egész úgy néz ki, mintha a falba lenne építve. Az oldalfalak végig követik a felső dobozszerű álfal formáit. Ahogy nekikezdtünk az építésnek, úgy jöttek az ötletek, és végül lebegőpolcokból álló polcrendszert, valamint egy beépített szekrényt álmodtunk meg.
A szekrény hamarosan kétszárnyas, fekete füstüveg üvegajtót fog kapni, a kép akkor lesz teljes.
A tűztér a levegőt a pincéből, külön légkamrán keresztül kapja, a helység levegője pedig az ajtó felett jut be a kürtőbe. Így egyszerűbb volt, mivel alul a légkamra foglalja a helyet.
A rendszer a tervezett zárttal szemben nyitott lett, és egy hőcserélővel csatlakozik a cirkó zárt rendszeréhez. A fűtésszerelőmet és brigádját bárkinek merem ajánlani, az Edilkamin garanciális szerelői sikoltva gyönyörködtek a szerelés láttán.
A 26 kW-os Idro 70-et nem bántam meg. Egy ismerősöm 15 kW-os Radeco vizes betétet épített be a mi építésünk idején, majd gyorsan túl is adott rajta, mivel egyszerűen sem a vizet, sem a levegőt nem tudta felfűteni. Másfél hónapja egy Idro 70-e van.
A termosztát nagyon jól dolgozik, tetszés szerint tudom a vízhőfokot szabályozni. Az érzékelője egy merülőcsővel van a nyomó oldal elejére bekötve, ahogy a képen is látszik. A vezetéke szilikon, de azért ahogy lehetett becsöveztem a falba.
Egyetlen probléma van csak, pénzhiány miatt már nem nagyon volt kedvem egy kb. 40-50 ezer forintos szünetmentes tápot beszerezni, ezért ha nincs áram, a keringetők leállnak, melynek következtében a kandallóban és a környező csövekben lévő víz kontrollálatlanul melegedni kezd. Ezt valamennyire kiküszöböli a nyitott rendszer. Ha túl meleg a víz, a nyitott tágulási tartály kivezetőjén át az ereszcsatornába folyik. Persze ezt azért kerülöm, ha elmegyek itthonról, úgy hagyom a tüzet, hogy gond esetén is csökkenjen az intenzitása mire felforrna a víz. Kis gondom van a huzattal, a kéményem baromi erős, de a tűztér levegőszabályzó rostélyának házi szűkítésével orvosolom a hibát. Ez a kísérletezést most is folyik, keresem a jó beállítást.
A szerkezet ytong és gipszkarton. Csak a felső párkány áthidalása van megoldva vasalt esztrich betonnal. (A feleségem kikötötte a maximális párkánymagasságot és kinyúlást, ezért két előrenyúló Porotherm áthidaló közé zsaluztunk és ezt öntöttük ki betonnal.
A burkolat 3 és 2 cm-es gránit, melyet Mapei P9-es flexibilis ragasztóval (az egyik legjobb) ragasztottunk fel. a kürtő oldala Ytong, első része pedig tűzálló Rigips karton.
Összeállításkor a két oldalsó Ytong falra ráragasztottuk illetve rácsavaroztuk a kartont. ezt követően a ragasztóval nagyjából gletteltük, hálóztuk, újra gletteltük, majd az illesztési sarkokat újra hálóztuk. A vakolat 1 mm-es szemcsenagyságú kültéri vakolat. Akárhogy fűtök, nem reped, ezért azt hiszem jó ötlet volt a sarkok kétrétegű hálózása.
Óriási kihívás volt megoldani azt, hogy a fűtés osztó-gyűjtőjét
- eltakarjam,
- áthidaljam,
- hozzáférhetővé tegyem.
Végül megszületett a megoldás, a felette található polc fele kivehető. A kivehető rész egy körbe élvédőzött, a környezetébe illeszkedő kivehető Ytong lap, mely a képeken még hiányzik. A fatároló vége nyitott, onnan szintén hozzáférek a csapokhoz ha szükséges.
Kivitelezés, szöveg, fotó: Naszvadi Gábor
Cimkék:edilkamin Idro 70 tűztér Fűtés Kandalló kandalló építés kandallóbetét tűztér vízfűtéses kandalló vízköpenyes kandalló

























































42 olvasó legfrissebb hozzászólása:
Follow-up comment rss or Leave a TrackbackIgazán örülök, hogy egy vízköpenyes tűztérrel épített kandallót mutathatok be, hiszen az olvasói levelezésekből látszik milyen sokan érdeklődnek e téma iránt.
Így ezentúl egy gyakorlati példát is megismerhetnek az olvasók.
Kívánom, hogy sok örömet nyújtson a kandalló melege.
Tóth Tamás
Kedves Gábor!
Ugyanilyen kandallót használunk mi is, és még nem működik tisztességesen, néhány problémát már kicsit tompítottunk, de még nem tökéletes, nagyon hamar megforr benne a víz, azt már látom, hogy mind a 4 csonkot kötötték, mi csak 2-t, de örülnék, ha megadná a szerelői elérhetőségét, néhány szaktanácsra szükségünk lenne.
Előre is köszönöm!
Tóthné Császár Erzsébet/Fittike75/
Üdv.
Elnézést, hogy közbeírom, de én azt hallottam, hogy kizárólag csak két csonkot szabad bekötni átlósan. Ami miatt még felforrhat talán az,hogy kevés radiátor van rákötni, így nem tudja leadni a hőt.
Tiszteletem, a kandalló szépészet jeles képviselőjének. Nem akarok ünneprontó lenni, de ez egy nyitott fűtésrendszerre köthető IDRO 70-es. Nem látok a fűtés elmenőin biztonsági szelepeket! (a gyártó 2 db-ot ír elő+biztonsági vezeték a tágtartályba)
A berendezést átlósan kell kötni, a mindkét oldali egyidejű kötés pangást okozhat a víztérben, és néha megrottyanhat.(a mellékelt rajzokon jól látható)
A keringető elhelyezését nem láttam, de gondolom, valahol az osztó gyűjtő közelében van.
A gyári vezérlő egység jó, de ha ilyen messze tesszük a merülő hüvelyt (érzékelő szonda)a kiáramló vízcsőben, az kicsit csalhat. A kémény nekem nagyon tetszik. De kéményseprő látta? Mert sajnos ezen a fertályon nem díjazzák az ilyen megoldásokat.
A kandallót nem láttam sajnos a beépítés előtt, mert abban az esetben ezekre felhívhattam volna a figyelmet.
A kandallóhoz gratulálok
Kovács Isván
Minősítő, biztonsági, felülvizsgáló mester
Ez bizony így van.
Ha üzembe helyezőt is igénybe vett volna az építő, abban az esetben a gépészet is oly jó lehetne, amilyen a szépészete a kandallónak.
Gratulálok, gyönyörű.
Kovács István
Min.bizt.felülvizsgáló
Mester
Üdv!
Én is vizters kandallót szerettem volna, de azt mondják, hogy az üüveg nagyon hamar bekormosodik. Igaz? Kinek milyen tapasztalata van ezzel kapcsolatban?
Kiszámoltad, hogy igy mibe került? Csak az anyag munkadíj nélkül?
Nagyon szép lett, gratulálok.
Dragon Mónika
Kedves Móni!
Bocs, de hónapok óta nem jártam erre.
A kormosodásnak semmi köze a víztérhez. Talán annyi, hogy a vízteres kandallók a szükséges plusz teljesítmény miatt nagyobbak, ezért a tűz távolabb ég az üvegtől és a korom nem ég lke a kívánt módon, ahogyan ez pl. egy kandallókályhánál vagy egy kisebb kandallónál megtörténik. Ha megnézed, az én kanndallóm ajtaján egy ember is befér, ezért a tűz egy biztonsági távolság mögött ég, hogy nyitáskor ne gyújtsam fel a nappalit.
A tisztítás: de foglalkozz a drága koromtisztítókkal, (még az Edilakmin félékkel sem), mert nagyon gyengék, ha igazi kormot kell levakarni.
A megoldás 100 ft.-os boltban kapható hideg zsíroldó. Mindent visz. Kicsit erős anyag, ezért szigúrúan csak az üveget tisztítsd vele, de tányleg jó és a menő sussok tizedébe kerül.
Hogy mennyibe került? Ha gondolog, privát keress meg.
Tisztelt Gázésmás!
Önnek is kissé késve reagálok.
A gépészetről nem tettem fel képet, mert elfelejtettem, talán Tamáson keresztül megy még pár kép felrakása. Egyébként a pincében van biztonsági szelepek, hőcserélő és 2 db. Grundfos keringető társaságában. A helyzet az, hogy nem spóroltam rajta. A kéményt kéménysepről látta. javasolta a koromzsákot, de az miatt, hogy a kupola nem nyitható, illetve a kéményt máshol nem tudtuk lehozni, végül nem lett. Ez annyi gonddal jár, hogy kotráskor a korom a tűztérbe esik. Ezt elviselem. Pár éven belül egyébként tervezek ezt-azt változtatni, talán akkor ezt is megoldom.
És egy észrevétel:
Nézze át a 2008. október 22.-i napját. Meg fog lepődni. Az én emlékeimben egy saját bevallása szerint a szerelési minőségtől és a látványtól ájult Gázésmás él.
????
Tisztelt Gábor!
Köszönöm hogy megosztotta tapasztalatát a beépítéssel kapcsolatban, sok hasznosat olvastam!
Gyönyörű a kandalló!!
Most készülök egy Idro 50 et beépíteni saját kezűleg és gyűjtöm az információt.
Én is úgy terveztem, hogy mindkét csonkot bekötöm, mivel szerintem a nem használt csonkoknál “megreked” a víz.
A biztonsági, főleg a megforrás elleni védelmet fontosnak tartom, ezért egy thermo fejes huzatszabályzót valahogy szeretnék beépíteni a rendszerbe, ami automatikusan szabályozza hőfok függvényében a huzatot.
Szeretném Gázésmás véleményét kikérni afelől, hogy a gyári edilkamin “kit2″ -t egyéb kereskedelemben kapható biztonsági elemmel helyettesítem az elfogadható-e??
Történetesen azért mert az igy beszerzett alkatrészek fele árban vannak. Gondolok itt a túlnyomás, túlmelegedés szelepre, a 30 lemezes hőcserélőre és a keringető szivattyúkra.( kit2- ben 1 van)Ez igy kb 60-65E Ft, az elektronika nem gond( PIC vezérelt ). A tágulási(200 liter padláson) egyértelmű, hogy kétvezetékes, viszont a mechanikus utántöltést elektromosan oldanám meg, a töltővezeték elfagyás veszélye miatt.
Természetesen a fűtés azon részeit ami megkívánja szünetmentes tápellátással biztosítva lenne.
Elöőre is köszönöm, Üdv: Keurus
T. Keurus!
Nagyon köszönöm a véleményt. Ha megengedi, beleszólnék. Javaslom, hogy felejtse el az Edillamin KIT dolgait. Ennek egy oka van: Az Edilkamin is -mint mások is- bár jó minőségben, de horror árban adja a tartzékokat. Egy jó szaküzletben véleményem szerint is ennek feléért beszerezheti a szükséges, minőségi cuccokat. Gondolok itt pl. a Grundfos és egyéb termékekre. Mint írtam nekem is ilyen szivattyúim vannak.
A szünetmentes táp nem rossz ötlet, kezdetekkor én is gondoltam rá, aztán sajnáltam rá az 50-60 ezer forintot, illetve a fűtésszerelőm is kifejtette a véleményét erről.
Biztonsági szelep: van beszerelve egy halommal, de egy nyitott rendszernél, ahol lényegében nincs nyomás, mit érek egy 1,5 bar-os vészszeleppel??? Ennek ellenére megvan.
Ha a víz felforr, a nyitott tágulásin keresztül minden kifolyik a tetőre. Ennek ellenére igyekszem úgy tüzelni, hogy ha elmegyek, de tomboljon a tűz a készülékben.
Egyébként elég “kajak” tápra lesz szüksége, ha a két szivattyút akarja hajtani olyan fél órán keresztül…
Üdv: NG.
nekem egy kerdesem lenne, azt olvastam hogy az ytong nem jo kandallo epitesre ugyanis nem birja az 52C feletti hot, mi ebbol az igazsag?
az elmúlt évben vettünk 1 idro 50-es kandallót hát nem tudom másnál is jelentkezett- e probléma ha rakunk a tűzre kb fél köbméter füst áramlik be a lakásba ez aggasztó “egy normál 15 centi átmérőjű kéménybe megy be a cső ami kijön a kandallóból és az majdnem vízszintesen megy 1 métert ahol csatlakozik a kéménybe ” aggasztó mert a vadi új lakás 2 helyisége már füstős az órát levéve látszik a nyoma :S amúgy nagyon meg vagyunk vele elégedve
Gábor!
Nem tudom ki hogyan szokott a tűzte rakni. Én a minimális füstöt úgy érem el, hogy mindig csak akkor rakok a tűzre mikor már csak parázs van. A parázsnak nincs füstje.
Pillangószelep kinyit,
égési levegő elzár,
ajtó kinyit,
jól megrakom,
majd utána visszanyitom az égési levegőt.
Ha már jól ég akkor a pillangószeleppel beállítom a kívánt égési intenzitást.
Így ritkán teszek rá, csak ha nincs láng, és mindig jól megrakom. Begyújtásnál is úgy megrakom, hogy alig marad hely a tűztérben, így mire az leég jó parázs mennyiség lesz az újabb megrakáshoz.
TT
UI: az enyém nem vízköpenyes.
Szeri!
Igen az egyik honlapon jó pár évvel ezelőtt én is olvastam ilyen infót és ennek hatására kértem állásfoglalást a Xellától.
Abban arról tájékoztattak, hogy nem csak tűztérbetétes kandallót építhetek, hanem olyan kandallót, ami esetében az Ytong tűztér felőli oldalára közvetlenül /légrés nélkül/ samott-téglát ragasztok, akkor is bírja a hőterhelést.
Tehát közvetlen tűztérburkolásra nem használható, de minden másra igen.
Üdv!
TT
Üdv!
egy idro 50-es kandalló van a központi fűtés rendszerhez csatlakoztatva termosztáttal, puffertartály nélkül, nyitott rendszerben a problémám az, hogy - a termosztát jelzése szerint - 40-50 fok közötti hőmérsékletnél melegebb előremenő vizet nem állít elő a kandalló ezáltal a radiátoros körön (melyen jelenleg 3 radiátor van) levő helyiségek ‘hidegek’. mit lehet a gond?
Akkor sorban:
Kedves Szeri! Ahogy tisztelt admin is írta, én is erre jutottam. Az ytong lényegében mindent bír, csak a közvetlen tűzterhelést nem szereti. Jó fleixibilis ragaszóval azt csinál belőle amit akar. Pl.: Mapei P9.
Kedves Kovács Gábor!
Az Idro 70-esem is pöfékel néha egy kicsit ha olyan kedve van. Én ezt annak tudom be, hogy az ajtó felett nem sokkal jut be a kürtőbe a fűtendő szobalevegő, illetve valószínűleg “így húz” a ház. Ilyenkor ezt ki is használom, kicsit megnyitom a megfelelő ajtót vagy ablakot és husssss. Bár én nem füstösödöm, csak 1-2 percig szagos a nappali.
Admin tűzrakási módszere nagyon kiforrott.
Én is így csinálom, de mégsem tudok teljesen parázsig várni, mivel a vizes kandallónál -főként 70 literes tartálynál- nagy hidegben már hül is a rendszer ha csökken a tűz intenzitása. Ha nagyon megpakolom a kandallót, akkor -jó fa esetén- máris 70, akár 80 foknál járok. Ilyenkor azért figyelni kell. Ezért egyenlőre “közepesen” tüzelek. Lassan azért belejön az ember.
Kedves Tamás!
Mennyi víz van a rendszerben és milyen módon? (radiátorok vagy esetleg padlófütés?) Könnyen előfordulhat, hogy kevés neki az 50-es. Bár -ha jól emmlékszem- a maga 21 kW-val ez kissé meglepő lenne. Mindenesetre találkoztam olyannal, hogy egy 15 kW-os vizes kandalló nem bírt egy padlófűtéses 100nm-es házzal és most Idro 70-es dorombol benne. Próbálja meg kissé megdurrantani, hogy mit csinál. Ha erre reagál és melegebb vizet csinál, akkor sem jó a helyszet, mivel ez esetben a tüzifaköltsége ugrik meg. Egyébként én 50, néha 60 fokkal fűtök egy rosszul szigetelt 87 nm-es házat 7 radiátorral és nincs gondom, tehát továbbra is gyanús a dolog. Hülye kérdés, de akadfálytalanul áramlik a víz? Nem levegős a rendszer? Van megfelelő keringerő szivattyúja?
Üdv: Naszvadi Gábor
Köszönöm válaszát Naszvadi úr!
A rendszerben levő pontos vízmennyiséget nem tudom jelenleg 3 radiátorral 30 négyzetméternyi szobát fűtök + 100 nm egyéb helyiséget padlófűtéssel (nappali étkező konyha egyéb apró helyiségek) “megdurrantottam” párszor no akkor felment az 50-60 fokos zónába…úgy 15 percig és kész (kollegám egy diszperzites vedernyi fával felforralja az 500 literes puffetartályát én ennyivel csak a 40-50 fokos zónáig érek…) bízok benne, hogy hogy akadálytalanul áramlik a víz a rendszerben különben véleményem szerint fel kellene forrnia a víznek. Fűtési szezon előtt rátöltöttem a rendszerre vízzel biztos ami biztos alapon bízok benne hogy nem levegős ezt a problémát pedig egy automata légtelenítőnek kellene megoldania a kandalló körében…a szivattyú pedig Wilo márkájú ezzel sincs gond szerintem… az lenne a kérdésem, hogy a termosztáttal hogy tudom a szivattyú indulását addig késleltetni, míg abban minimum 50-60 fokos víz nem keletkezik? (jelenleg 70 fokra van állítva a szabályzó és 40 fokos víznél már forgatnak a szivattyúk)
válaszát előre is köszönöm
üdv. Tamás
Tisztelt Naszvadi Gábor!
A fentiekben írta, hogy egyik ismerőse 15 kw-os Radeco-ot épített be, és nem működött rendeltetésszerűen! Megtudná adni az ismerősének vmilyen elérhetőségét, ugyanis én egy 14 kw-os radeco grande ab típusú kandallót vásároltam, azonban semmilyen fórumon nem találtam hasznos hozzászólást, +,- véleményt a teknikával kapcsolatban!
Köszönöm megtisztelő válaszát!
Tisztelt Naszvadi Gábor!
Az előzőekben írta, hogy egyik ismerőse egy 15 kw-os Radeco kandallót vásárolt, amin túl is adott! Megtudná adni esetleg az ismerőse elérehtőségét, ugyanis én egy 14 kw-os Radeco Grande ab típusú teknikát vettem, azonban sem + sem - véleménnyel nem találkoztam fórumokon és lenne egy pár kérdésem!
Köszönöm válaszát!
Tisztelt Noszvadi Gábor!
Gratulálok, gyönyörű a kandalló!
4. képen az ytong téglára milyen anyagot fektetett fel? Az ytong magában nem elég erős?
Mi egy idro 50 beépítésére készülünk, és az elképzelésünk hasonló az Önök kandallójához!
Pontosan milyen magasságba tette fel az idro 70-et?
Köszönöm válaszát! Szép napot!
Kedves Tamás!
100 nm padlófűtés azért nem semmi. Szerintem itt a gond, sok a víz az 50-esnek. Ismerősöm ugyanezt szívta meg. 100 nm-es házában padlófűtés és pár radiátor van. A 15 kW-os Radeco kandallo 30 fokot tudott. Az Idro 50-es 21 kW-jának a 40-50 fok meg is felel. Nehéz döntés, de önnek egy 70-es kellene….
A termosztát:
Itt több dolgot is kéne tudni, pl. az elektromos bekötés módját.
A bal felső sarkában lévő AUTO-OFF-MANUAL kapcsoló AUTO állásban a gyári beállított értéknél (kb. 40-45 fok) nyit. MANUAL állásban ön irányít a kézi potméterrel, persze csak akkor ha jó az elektromos bekötés. Amennyiben a rendszer mondjuk hasonlít az enyémhez (keringetők, hőcserélő, bizt. szelepek és más semmi), az alábbi elektromos bekötést javaslom a házat levéve a bal alsó sarokban:
Ugye 6 bekötési pontunk van, végig sorszámozva.
1-2: 220 V
3-4: keringető(k)
5-6: semmi
Ilyenkor biztosan működik az auto és a kézi vezérlés is. Amennyiben végképp nem megy a dolog, akkor szintén a házat levéve, a kézi potméter gombja alatt 6-7 óránál van egy kis fehér, bemetszett fejű potméter. Még kettőt lát balra, pirossal lefestve. NA A PIROSAKHOZ NE NYÚLJON. Ha az említett potméteren a metszés állását összehasonlítja a házon kívül feltüntetett, kézi potméáterhez való értékekkel, akkor a metszés szinte biztosan 40 fok körül áll. Ezt óvatosan egy kis csavarhúzóval jobbra tekerje el. Ezáltal a gyári beállításokat változtatja meg és emeli a bekapcsolási fokot. Nekem így van kb. 45-50 fokra felemelve és AUTO állást használok. A 70 fokot ugyanígy tudja beállítani de: megéri a sok fa ami ahhoz kell, hogy ilyen forró vizet csináljon? Még egy buktatója van: ha éjjel lefekszenek és a tűz lassan kialszik, a keringető az életben nem fog bekapcsolni. De mondjuk 50 fokot -persze kellő idő után- még a maradék parázs is csinál.
Ha gondja van, a naszvadig@yahoo.com-on üzenjen és megadom a számom. Ja, ez persze mindenkinem szól.
Üdv: NG.
Kedves Gelle!
Nem dugdosom az ismerősömet, de nem lesz előbbre vele. Kb. 3-szor gyújtott be a Radecoba (az utolsó 2 esetben már idegből) és már túl is adott rajta. Mint fentebb írtam, 30 fokott tudott neki előteremteni a padlófűtésében. Szerencsére azonnal, összekötés után és körbeépítés előtt tesztelni kezdte. Jót nem hiszem, hogy tudna mondani róla.
Helyette a Radeco Hungary Kft. kandalló osztályvezetőjét (és szakértőjét) Belinszky Ákost javaslom. A radeco.hu-n a kandalló illetve az elérhetőség füleknél mindent megtud róla. Én anno személyesen beszéltem vele a Konstrumán, nagyon korrekt és profi. Mellékesen maszekban kandallóépítő… Biztosan a Radeco felé húz a szíve, de szerintem lehet vele beszélni.
Próbálja meg. Sok sikert.
NG.
Kedves gabezs!
Nagyon köszönöm.
A kandalló talapzata 2 db. 30-as fastagságú Ytong, mely (mint mindegyik Ytong) 20 cm magas. Ez az alap magasság és zsaluzás után kb. 5 cm vastagságú, vasbeton hálóval vasalt estrich zsákos beton van ráöntve. Igazából nem a teherbírás volt a cél, de így
-le tudtam takarni a légaknát, hogy a kandalló eleje felé tudtam terelni a levegőt,
-összefogtam az ytongokat és
-elértem a kívánt magasságot, mely a tűztérajtó alatti határolónál 44 cm.
A talajra állított kandalló esetében a tűztér ajtó alatti vízszintes lemez, melyen az elzáró is van a talajtól azt hiszem kb. 18 cm-re van.
20 centi Ytong, 18 centi magasság és némi estrich: 44 cm. Szerintem ideális, de 50 cm-es sem lehet rossz. Én nem rögzítettem a készüléket a talapzathoz, ezt megteszi maga a készülék, mely vízzel töltve kb. 300 kg, valamint a becsövezés és a körbeépítés.
Sok sikert!
NG.
Köszönöm a segítséget Naszvady Úrnak…probléma megoldva (a fehér potméter feltekerése volt a megoldás) radiátoros szobák melegek és nem használok több tüzelőanyagot mint korábban…
üdv. Tamás
Köszönöm válaszát!
Tisztelt Gábor!
Először is szeretnék gratulálni a kandallóhoz, nagyon szép munka.
Én is egy Idro kazán beépítését fontolgatom, és lenne egy pár kérdésem ezzel kapcsolatban:
- mekkora területet fűt be a kazánnal? egyetlen fűtési megoldásnak szánom, úgyhogy fontos lenne tudnom, hogy képes-e önmagában ellátni egy terület fűtését gázrásegítés nélkül.
- az adott területen, egy lefekvés előtti megrakással hány órán keresztül tartja a meleget? kibírja reggelig hideg idő esetén?
- mekkora a hozzávatőleges fafogyasztása?
- a kandallóajtó hőleadása mennyire erős? véleménye szerint pótolhat az adott szobában egy radiátort?
Válaszait és segítségét előre is megköszönve
Üdvözlettel
Tempfli Csongor
Bocs, kedves fóruozók, de Csongornak privát válaszoltam. A válasz nagyjából mindenre pozitív.
Tisztelt Cím!
Idro 50-es tűzteret a fűtésszerelőnk átlósan kötötte be, és amikor lánggal ég a tűz, középtájon elég erős sistergés hallatszik, mintha forrna valami víz a kályhán belül. Lehetséges ez? Köszönettel
Tisztelt Gábor!
Nekem is saját építésü, légfűtéses kandallóm van! Nagyon bevált, egyetlen problémám a korom ráégés az üvegajtóra! Előfordult mostanában többször is, hogy annyira ráégett a korom az üvegre, hogy bizony csak pengével tudtam róla eltávolítani!!Van -e valami ellenszer vagy praktika ön szerint!
Előre is köszönöm: Róbert
Kedves Zoli!
Elnézést, mint egyszer már írtam, csak néha nézek be ide.
Az átlós bekötésnek egyébként nincsen hozzá köze. Az 50-es belterét nem ismerem, de ha annak is van a tűztere fölött keresztben egy dob, melyen spirálisan egy acéllemez fut körbe, akkor valszeg az adja a hangot, ugyanis az is vizet tartalmaz.
A sistergő hang nekem is megvan, szerintem semmi gond. Kissé erősebben melegszik a víz. Hallgasson meg egy lábast, melyben már melegszik a víz. Meg fog nyugodni.
Üdv: NG.
Kedves Varga Róbert!
Én a kezdetekkor szinte állandóan suvickoltam az üveget, mostanra már csak 3-4 naponta teszem.
A varázsszó: WELLDONE hideg zsíroldó. Én a helyi 100 ft.-os boltban veszem. Néhány száz ft.-os anyag, elég agresszív, de kifejezetten tűzhelyek illetve rozsdamentes felületek tisztítására ajánlják. CSak az ajtó üveg és rozsdamentes részeire használom és nekem bevált. Spricc a hideg üvegre, elkenni, kicsit rajtahagyni, majd papírtörlővel letörölni. Utána egy kis üvegtisztító és kész. Gumikesztyűt ajánlok hozzá, de csak azért, hogy ne szívodjon fel a bőrébe.
Hogy hogyan néz ki? welldone.eu
Üdv: NG.
Tisztelt Gábor!
Mi is gondolkodunk egy vizteres idro50-en , vagy egy vegyestüzelésű kazánon. Nehezen tudunk dönteni, hogy mit válasszunk. A nappaliban nincs túl sok hely ill. parkettás ez nem tudom okoz-e gondot? Ill. vajon melyik hatásfoka lehet jobb? A lakás kb100nm 5db nagy öntvényradiátort kellen még fűteni.
Tisztelt bandi!
A vegyestüzeléssel mindent el lehet égetni, ezért többféle tüzelőanyag jözül választhat, viszont a kazántest által leadott hőt elveszti. A kandalló csak keményfával működik ellenben a radiátorokon túl hőt ad le a nappaliban is.
Az 5 db. nagy radiátor nem gond neki, főleg egy puffertartály beiktatásával. A 100 nm sem gond.
A kandalló elé a parkettára tenni kell valamit, amire esetleg kihullhat ez-az, de pl. nekem szőnyeg van előtte és nincs problémám.
Ja, és persze a vegyestüzelés kivitelezése biztosan olcsóbb. Szóval anyagi megfontolás kérdése a dolog.
Tisztelt Gábor !
Gratulálok a kandallóhoz, nagyon szép munka.
Én is egy Idro 50 tűztér beépítését fontolgatom, és lenne egy pár kérdésem ezzel kapcsolatban:
- mekkora területet fűt be a kazánnal? az én alkásom durván 120m2 (kb. 8*15). Igaz vannak részek, amik távol esnének a kandallótól. Ez nem jelent majd gondot ?
- az adott területen, egy lefekvés előtti megrakással hány órán keresztül tartja a meleget? kibírja reggelig hideg idő esetén?
- mekkora a hozzávatőleges fafogyasztása?
- szükséges-e és ha igen, akkor mekkora legyen a puffertartály (min-opt)?
- jó választás lehet-e az idro 50 ? Kell-e nagyobb vagy esetleg más típus ?
- tudja-e hogy mi a különbség egy idro 50 és egy Acquatondo 22-es között ? Egyáltalán érdemes-e az Acquatondo-ban gondolkozni ?
Válaszait és segítségét előre is megköszönve
Üdvözlettel
Környei Mihály
Kedves Gábor!
Nemrégiben vásároltam én is egy ugyanilyen tűzteret, viszont kicsit bizonytalan vagyok a füstcső bekötését illetően:
A gyártó szerint a kandalló tetjétől 30-50 cm magasságig függőleges cső kell, majd 45 fokkal kell bekötni a kéménybe. Na ez utóbbihoz már kevés a helyen (75 cm-es magasságvesztést eredményezne, amire nincsen helyem) Szerinted lehetséges a 45 fok helyett a 90 fokos kéménybe kötés??
Gratulálok a kandallóhoz! Szép munka!
Szükségem lenne a termosztát nevére és hogy hol lehet vásárolni.
Ha esetleg valaki tudja nagyon megköszönném ha leírná.
Köszönöm előre is!
Kedves Gábor!
Csatlakoznék az elöttem szólóhoz, és még azt szeretném megtudni, hogy ha radeko-s rendszerem van, ami kisegítő fűtésként lesz bekötve, ez tudja e vezérelni mind a két rendszert (vízteres + kombi turbós)?
Először is mindenkitől elnézést kérek, de hajlamos vagyok privátban, a hozzászólásról érkezett e-mail copy-ra válaszolni. Így történt ez Jocó esetében is. És bevallom nem emlékszem, hogy atilakának válaszoltam-e….
Szóval kedves Deakgabi!
A termosztát az Edilkamin saját terméke, azaz pontosabban ezt adják felárasan a rendszereikhez. Mostanában olyan 27-28 ezer lehet az ára. Az Edilkamin itthoni központjának honlaján szerepelnek a viszonteladók, de szerintem tőlük is beszerezhető. (www.edilkamin.com/hu)
Én egy jelöletlen dobozban kaptam, olasz leírással, amely viszont érthető volt.
Szerintem bármit vezérel, ezért a Radeco termékeknél is megkockáztatám. Végül is arról van szó, hogy a kandallótól független keringetőszivattyút kapcsolja be ha a melegített víz eléri a termosztáton beállított hőmérsékletet. Csak a víztartály kimenő ágához kell bekötni egy merülőhüvelyes tagot, mert a termosztát szondáját ebbe kell belógatni. Gázt azonban nem vezérel, ezért a cirkóhoz inkább a saját vezérlést ajánlanám, nálam is így működik.
Példának okáért: a cirkóm termosztátja pl. 19 fokra van állítva. Értelemszerűen amíg a kandalló működik és meleg van, a gázfűtés nem kapcsol be. Miután a kandalló kihűlt és a léghőmérséklet esni kezd, a gázfűtés veszi át a helyét. Keményebb téli napokon, ha nem volt itthon senki, reggel még raktam a kandallóra, majd délután 5 óra felé arra jöttem haza, hogy vagy ment a gáz vagy nem. Diktálós vagyok és olyan 7 és 13 ezer között volt a gázszámlám. ez nyáron kb. 4000. Azt hiszem mindent elmond. És a két termosztát egymás mellet található, a kandalló mellett egy sarok mögött. Így védve vannak a kandalló hőjétől, mely kissé megvadítaná a gáz érzékelőjét.
Üdv: Naszvadi Gábor
Ja, és két fűtési szezon után, némi időhúzás és ötlettelenség után elkészült a beépített szekrény is. Kép hamarosan!
Kedves Gábor!
Fentebb írja, hogy az erős kémény miatt túl nagy a huzat.
Nekem ugyanez a problémám, és én is próbáltam a rostélyokat szűkíteni.
Ön hogyan csinálta? Tudna képeket küldeni róla?
Köszönettel:
István
Kedves István!
Saját tapasztalatom alapján nem ajánlom a “szívóoldal” szűkítését. NAGYON kicsit használt és azt vettem észre, hogy a kandalló a nagy kéményhuzat miatt valahonnan mindenképp megszerzi a plusz levegőt. Ha kell, átszív az ajtó résein és a szoba levegőjét használja. Még a fűtési szezon előtt szeretnék beszerelni egy pillangószelepet (szebb nevén folytószelepet a kandalló fölé, rögtön a fütcső elejére. Ha tudom, hogy mekkora a kéményem huzata, már építéskor megteszem dehát. Most pedíg nem vagyok hajlandó szétverni a totálisan repedésbiztos kürtőmet, ezért a felső szellőzőn át marad a nőgyógyász módszer. Önnek is mindenképpen ezt ajánlanám. Bármelyik komolyabb fűtéstechnikai boltban be lehet szerezni, bár még nem néztem utána. Úgy hallottam, hogy tizenezres dolog. Én azt tervezem, hogy az állítókart kivezetem a kürtőn kívülre, kap egy díszesebb gombot és jónapot. Semmiképpen nem javaslom, hogy a szelepet olyan helyre tegye, ahol nem lehet közvetlenül állítani (pl. padlás) pedíg ez nekem is egyszerűbb lenne. Ellenben bármi történik nem tud azonnal beavatkozni.
Ha eljutottam a megvalósításig, megírom a tapasztalatokat.
Üdv: NG.
Kedves Gábor!
Az előző tulaj a házba Idro 50-es kandallót szereltetett - beépítés nélkül, a központi fűtésre (cirkó mellé) kötve. Gyanítom, hogy a bekötés nem egészen szabályszerű, szeretném egy szakember véleményét kikérni, mielőtt beépíttetném, és véglegesíteném a helyzetet.
a.) Meg tudná adni a fűtésszerelő elérhetőségeit, hogy tanácsot kérhessek?
b.) Lehet-e az ytongot közvetlen a kandalló falával érintkezve építeni?
c.) Milyen szabály vonatkozik a kandallóból kimenő kéményre (lehet, hogy ez is rosszul van kötve, bár eddig kétszer voltak rutin-ellenőrizni a kéményseprők, semmit nem mondtak, hogy rossz lenne)
Előre is köszönöm válaszát,
Valkó Zsuzsanna
Kedves Zsuzsanna!
A topicot (vagy az oldalon lévő valamelyiket) végigolvasva találkozhat a 2. kérdésével. Kedvenc “admin”-unk egészen pontosan utánajárt a dolognak. Lényegében az Ytong bármit bír, kivéve a közvetlen tűzterhelést. Tehát tökéletesen alkalmas, sőt több kandallóépítő szerint egyenesen ajánlott kandalló tűzterének burkolására. Amire Ön kíváncsi, gondolom az, hogy hozzáérhet-e a tűztérhez. A válasz egyértelműen nem, mivel a hőtágulás miatt bármi darabokna esene vagy megrepedne. Figyelje meg egyésével megnyitva a kandallóm képeit. Talán nem látszik, de a tűztér két oldalán 10-10 cm helyet hagytam a levegő keringését biztosítandó, ugyanis nekem alulról jön a levegő, kétoldalt “felmegy” a tűztér fölé, ahol felmelegszik és kilép a rácson. A kandalló elejénél, az ajtó két oldalán -ahogyan azt kell- a határoló lemezek mögé beér az ytong körbeépítés, de nem vezettük neki a kandalló oldalának, hanem kb. 1 cm távolságot tartottunk. Így szabadon tágulhat és zsugorodhat a tűztér.
A 3. kérdésre a válasz:
A gyártó csak nagyon jól méretezett és megfelelő huzattal rendelkező kéménynél engedi meg a derékszögű bekötést. Inkább ajánlott a 45 fokos bekötés. Itt viszont az eltérés bármelyik irányban engedélyezett. Ezt láthatja a kandallóm kényénycsatlakoztatásánál is. Bár az én bekötésen kissé öszvér, mivel a szerelt kéményembe közvetlenül csatlakozik be a fűstcső. A gyártót ez nem zavarja, viszont a magyar szabvány szerint a kéményseprő vállalat nem veheti át, mivel nincs koromzsákom, azaz tisztításkor a törmelék a tűztébe esik. (Egyébként nincs törmelék, a kéményem tűkör tiszta két szezon után is.)
Ja, és ha jól emékszem, az Idro 50-nél minimun 150 mm-es füstcső és kémény kell. Az Idro 70-nél ez már 200 mm.
Szóval ha meglévő téglakéménybe köt, akkor semmi gond, de ha szerelt kéménye van és át is szeretné vetetni, akkor KOROMZSÁK. (Kérdés, hogy a burkolat alatt hogy fér hozzá, ugyanis nekem pont ez volt az elhagyás oka.)
A fűtésszerelő elérhetőségét privát köldöm. Hozzá a vízbekötés ügyében bátran fordulhat. Ha burkolás ügyében kell segítség, akkor oda is tudok ajánlani valakit.
Ui.:
Van pár gyári Edilkaminos rajzom a víz és kémény bekötésekről. Valahogy scannelem őket és megköldöm Tamásnak, hogy rakja fel.
Leave A Reply